Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe március második felére, az ószövetségi niszán hónap elejére esik. A zsidó hagyomány három eseményt kötött a mai naphoz: ekkor teremtette a Mindenható a világot; Ábrahám, Izsák, Jákob ősatyák ugyanekkor születtek; a Szent Sátrat is ezen a napon szentelték föl a pusztában, hogy Isten népével lakozzék. Az angyali üdvözlet napján a zsidó ünnepi emlékezet e szép három ága összeér: mihelyt az angyal belépett Mária házának ajtaján, megújult és megifjodott a teremtett világ, Ábrahám, Izsák és Jákob vágya beteljesedett, Isten pedig végleges hajlékot épített magának, és Krisztus misztikus testében mai napig jelen van közöttünk. Mindez Mária igenjének köszönhető, amellyel nem csak időt, figyelmet, hanem egész életét, anyaságát a Megváltó szolgálatára átadja.
Zsoltározó imádságunk is teljes életet, tökéletes önátadást kíván. Zsolozsmánk nem valamilyen külön vállalt lelki foglalatosság, hétfő esténként visszatérő program, közösségi változatosság, szellemi vagy művészi teljesítmény: ha csak ennyi, akkor teljesen hiábavaló. Nem tevékenykedés, nem rendezvény, hanem életforma. Távolságtartással, szemünk sarkából odavetett érdektelen tekintettel, önelégült farizeussággal vagy puszta megszokásból nem lehet a teremtett világról, az ősatyákról, Isten hajlékáról, a Megváltó eljöveteléről – vagyis a zsoltárok legfontosabb témáiról – elmélkedni.
Még egyszer: a zsolozsma nem tevékenység, hanem életforma. Mit is jelent ez az életforma? Krisztussal való meghitt kapcsolat keresését, melyet Mária anyaságától tanulhatunk el. Most mindannyian vessünk egy pillantást a Kalazancius-oltárra, az oltárkép fölötti domborműre: a szent családot ábrázolja olyan bensőséges ártatlansággal, amely a maga gyermeki egyszerűségével meglep, fölkavar. Örömében szalad a család, középen, leggyorsabban a kisgyermek Jézus, aki két oldalról fogja Mária és József kezét. Ezt a közvetlenséget, személyességet akarjuk eltanulni az imában, amikor Jézus megragad minket, futni késztet. Az angyali üdvözlet napja az új, megváltott élet kezdetének ünnepe. Imádkozzunk hát bensőségesen, szívből!
Zsoltározó imádságunk is teljes életet, tökéletes önátadást kíván. Zsolozsmánk nem valamilyen külön vállalt lelki foglalatosság, hétfő esténként visszatérő program, közösségi változatosság, szellemi vagy művészi teljesítmény: ha csak ennyi, akkor teljesen hiábavaló. Nem tevékenykedés, nem rendezvény, hanem életforma. Távolságtartással, szemünk sarkából odavetett érdektelen tekintettel, önelégült farizeussággal vagy puszta megszokásból nem lehet a teremtett világról, az ősatyákról, Isten hajlékáról, a Megváltó eljöveteléről – vagyis a zsoltárok legfontosabb témáiról – elmélkedni.
Még egyszer: a zsolozsma nem tevékenység, hanem életforma. Mit is jelent ez az életforma? Krisztussal való meghitt kapcsolat keresését, melyet Mária anyaságától tanulhatunk el. Most mindannyian vessünk egy pillantást a Kalazancius-oltárra, az oltárkép fölötti domborműre: a szent családot ábrázolja olyan bensőséges ártatlansággal, amely a maga gyermeki egyszerűségével meglep, fölkavar. Örömében szalad a család, középen, leggyorsabban a kisgyermek Jézus, aki két oldalról fogja Mária és József kezét. Ezt a közvetlenséget, személyességet akarjuk eltanulni az imában, amikor Jézus megragad minket, futni késztet. Az angyali üdvözlet napja az új, megváltott élet kezdetének ünnepe. Imádkozzunk hát bensőségesen, szívből!