10. ALKALOM - AZ ANGYALI ÜDVÖZLET

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe március második felére, az ószövetségi niszán hónap elejére esik. A zsidó hagyomány három eseményt kötött a mai naphoz: ekkor teremtette a Min­denható a világot; Ábrahám, Izsák, Jákob ősatyák ugyanekkor születtek; a Szent Sátrat is ezen a napon szentelték föl a pusztában, hogy Isten népével lakozzék. Az angyali üdvözlet napján a zsidó ünnepi emlékezet e szép három ága összeér: mihelyt az angyal belépett Mária házának ajtaján, megújult és megifjodott a teremtett világ, Ábrahám, Izsák és Jákob vágya beteljesedett, Isten pedig végleges hajlékot épített magának, és Krisztus misztikus testében mai napig jelen van közöttünk. Mindez Mária igenjének köszönhető, amellyel nem csak időt, figyelmet, hanem egész életét, anyaságát a Megváltó szolgálatára átadja.

Zsoltározó imádságunk is teljes életet, tökéletes önátadást kíván. Zsolozsmánk nem valamilyen külön vállalt lelki foglalatosság, hétfő esténként visszatérő program, közösségi változatosság, szellemi vagy művészi teljesítmény: ha csak ennyi, akkor teljesen hiábavaló. Nem tevékenykedés, nem rendezvény, hanem életforma. Távolságtartással, szemünk sarkából odavetett érdektelen tekintettel, önelégült farizeussággal vagy puszta megszokásból nem lehet a teremtett világról, az ősatyákról, Isten hajlékáról, a Megváltó eljöveteléről – vagyis a zsoltárok legfontosabb témáiról – elmélkedni.

Még egyszer: a zsolozsma nem tevékenység, hanem életforma. Mit is jelent ez az életforma? Krisztussal való meghitt kapcsolat keresését, melyet Mária anyaságától tanulhatunk el. Most mindannyian vessünk egy pillantást a Kalazancius-oltárra, az oltárkép fölötti domborműre: a szent családot ábrázolja olyan bensőséges ártatlansággal, amely a maga gyermeki egyszerűségével meglep, fölkavar. Örömében szalad a család, középen, leggyorsabban a kisgyermek Jézus, aki két oldalról fogja Mária és József kezét. Ezt a közvetlenséget, személyességet akarjuk eltanulni az imában, amikor Jézus megragad minket, futni késztet. Az angyali üdvözlet napja az új, megváltott élet kezdetének ünnepe. Imádkozzunk hát bensőségesen, szívből!

9. ALKALOM - AZ IGAZ EMBER

Ma Szent Józsefet ünnepeljük, aki Mária jegyeseként – miként az evangéliumban hallottuk – tapintatos, figyelmes, szerető férfi volt. Ahogy az Írás mondja: „igaz ember volt.” Ennél többet, szebbet nem lehet emberről állítani. Életében nincs hamisság, álnokság, kétértelműség, alakoskodás. Isten igazsága övezi minden tettét.

Érdekes, hogy Isten hírnöke Józsefhez, az igaz emberhez csak azután lépett oda, miután ő már előbb, töprengések közepette gondosan érlelte döntését. Isten szava nem tér be olyan lélekbe, mely tétlenkedik, habozik, döntésre képtelen, pusztán külső segítségre várakozik. Istenre hivatkozva nem lehet kikerülni a személyes döntés felelősségét, a gondolkodás és töprengő választás feladatát. Józsefet igazlelkűsége késztette arra, hogy bátor döntéssel befogadja Máriát és a gyermek Jézust. Az igazlelkű ember mások szolgálatára szenteli életét, és ezt külön fölkérés nélkül is megteszi, mert mást – az Igazság fényében – úgysem tehetne.

A zsoltárokban Isten szól hozzánk, ahogyan egykoron az angyalon keresztül Józsefhez beszélt. Arra buzdít, hogy fiát, Jézust fogadjuk be, szenteljük életünket az Ő szolgálatára. Válaszunkat személyes, felelős döntésnek kell megelőznie, és olykor, talán nem is ritkán, értetlenség, gúny, üldözés kíséri. Ha teljesen elmarad a világ értetlensége, gúnykacaja, üldözése, és ennek soha semmi jelét nem érezzük, akkor nem Jézust fogadtuk be életünkbe, és nem lettünk az igazak tanácsának, gyülekezetének érett, felelős tagja. Belefulladunk vallásos mázú igaztalanságunkba, amely Krisztusra hivatkozik, az Ő nevében lép föl, ugyanakkor vonakodik a Megváltó keresztjétől. A zsidó nép zsoltárai megtanítanak arra, hogy mit is jelent ellenségtől körülvéve, megvető tekintetek kereszttüzében Istenhez imádkozni.

Kérjük Istent, hogy az igazak tanácsában és gyülekezetében énekelhessük zsolozsmánkat. Utasítsuk el az igazságtalanság és hazugság minden formáját. Ahogy a tömjénezés alatt, a verzikulusban énekeljük: „az igazak pedig örökké élnek, és az Úrnál van az ő jutalmuk.” Szent József pártfogásával legyünk igaz emberek.

8. ALKALOM - A GYÓGYÍTÓ ISTEN

A mai zsolozsmában letérdelünk a bűnbánati esedezésekre, és úgy kérjük Istent: „gyógyítsd meg az én lelkemet!” A gyógyító Istenről hallhattunk a mai mise olvasmányaiban is. Krisztus azt mondta, hogy „sok poklos volt Izraelben Elizeus próféta alatt, és senki sem tisztult meg közülük, csak a szÍriai Námán.” Az oly sok rászoruló beteg közül miért éppen az idegen Námán gyógyult meg? Talán volt neki valamilyen különös érdeme? Egyáltalán nem. Azért gyógyult meg, mert akadt egy rabszolgának elhurcolt szolgalány, aki emlékezett szülőföldjének prófétájára, aki idegen földön, nála nagyobb emberek között is mert szólni, aki szeretetét és érzékenységét nem vesztette el a leigázó hatalmasok között sem.

Ez a névtelen rabszolgalány az apostolok, a mindenkori keresztények előképe. Tud szeretni, képes találékonyan szolgálni. Van bátorsága a gyógyító Istenről beszélni – még akkor is, ha a nagyzoló és hazug szavakhoz szokott világ előtt beszéde nevetségesnek, idegennek tűnik. Nekünk is e rabszolgalányt kell követnünk, és Isten üdvösségéről az idegenek előtt is bátran kell tanúságot tennünk. A lelki betegségektől gyötört világ előtt meg kell nyitnunk a tisztulás útját.

A nagyböjtben különösen is fontos a megtisztulás, gyógyulás: a zsolozsma is többször említi az önfegyelem, a böjt, a jótett és az imádság fontosságát, melyek megnyitják az utat Isten gyógyító ereje előtt. A közös imádságban is ez történik: megfürdünk a szent szavak tiszta vizében, és ezek a közösen énekelt zsoltárok lelkünket gyógyítják, hitünket erősítik, gondolkodásunkat tisztítják. Vannak mérgező, pusztító, leprás szavak is, ezeket a világból mindannyian ismerjük, és – nem is olyan ritkán – magunk is használjuk őket. A zsolozsma szavai azonban mások: a lélek belső mérgezettségét fölitatják, életünk fekélyeit átmossák.

Lehet, hogy figyelmetlenségünk miatt sok zsoltárvers kifolyik emlékezetünkből, és már most sem tudnánk pontosan, szóról szóra fölidézni, hogy pár perccel ezelőtt mit is imádkoztunk. De a szíriai Námán sem viszi magával Jordán vizét, hogy később, otthon fölhasználja. Egyszerűen csak megmártózik benne, és meggyógyul. Az imádságból sem kell (valójában nem is lehet) valamiféle „hasznosat”, „tanulságosat”, pontosan megjegyezhető élettanácsot hazavinnünk. Ez utóbbi ugyanis már nem az imádság tisztító fürdője, hanem emberi okoskodás, önmutogatás, olykor pedig szemtelen kalmárkodás az ima kegyelmével.

Kérjük Istent: gyógyítsd meg az én lelkemet, Uram.

7. ALKALOM - A CSÖND

A vesperással az este kezdődik, az elcsöndesedés, a számadás és a szembesülés ideje. A nap zajai elülnek, föltámad mindaz, ami a nap során lelkünkben lerakódott. Aki ilyenkor fölöslegesen zajong, az fél vagy éretlen. Nem mindegy, hogy mivel fekszik le az ember. Ha indulattal, gyűlölettel tér nyugodni, akkor testét, szívét, lelkét, értelmét, egész életét a gyűlölet rágja szét, áthatja alattomos mérgével. Ezért int levelében az apostol, hogy „a nap ne nyugodjék le haragotok fölött.” Erre az elcsöndesedésre, megbékélésre, belső kiengesztelődésre, a hála és megbocsátás munkájára készít föl az esti imaóra.

A zsolozsmában nagy szerepe van a csöndnek. Az imádság a templomtér csendjében, nyugalmában hangzik föl. Olykor csak figyelünk, míg a másik énekel, olykor pedig saját csendünkkel alkalmazkodunk a többiek ritmusához. Az együtt énekelt szavaink a hallgatásból törnek föl, és a hallgatás felé mutatnak.

Sokféle csönd létezik: fakadhat figyelmetlenségből, hanyagságból, elkalandozásból, a lélek és szív terméketlenségéből; lehet a tehetetlenség és szótlanság intő jele. A hatalmasok parancsa, az elnyomás is elnémuláshoz vezethet. De létezik az emberi figyelem, szellemi elmélkedés és művészi koncentráció csöndje, az odafigyelés és meghallgatás képessége, az imádság termékeny, teremtő, értelemmel telített csöndje.

Az utóbbi csöndet tanulnunk kell: úgy beszéljünk, hogy közben hallgatni is tudjunk; úgy cselekedjünk, hogy cselekedeteink zajában ne veszítsük el figyelmünket; úgy imádkozzunk, hogy ne csak a szavakat, énekhangokat képezzük – mindez csak zajongás, jámbor időtöltés, kegyességi sürgölődés –, hanem közösségben hallgassunk, vegyük észre Isten jelenlétét.

A zsolozsma így készít elő az igazi, nagy elcsöndesedésre, amely mindnyájunkra vár, saját halálunkra. Nem mindegy, hogy a halál végső csöndjében mit viszünk magunkkal, mit mutatunk meg az Úrnak. Tanuljuk meg az elcsöndesedést, megbékélést! A nagyböjtben kérő imádsággal készüljünk a jó halálra!