2012. május 28., hétfő

17. ALKALOM - A PÜNKÖSDI LÁNG

A történelem egy híres zsolozsmájára szeretnék emlékeztetni. A himnuszköltő szentet, Ambrust, Milánó püspökét 386 húsvétja körül az eretnek császári család üldözni kezdte. A hívek meg akarták védeni Ambrust, ezért a templomban virrasztottak vele együtt. A fenyegető erőszakos halál közelségében himnuszokat, zsoltárokat énekeltek. Szent Ágoston azt írja, hogy e zsolozsmaimádságot azért vezették be, nehogy a „nép a fájdalomba belefásulva lanyhuljon” (ne populus maeroris taedio contabesceret). Ágoston minden szava fontos, mindegyik kifejezése a zsolozsmázás lényegét érinti.

Először is Ágoston a népről ír, nem pusztán az egyes hívőkről: arról számol be, hogy nemcsak az egyes lelkekért, hanem a gyülekezet ál­talános hozzáállásáért is felelősek vagyunk. A közösségen, az összesereglő embereken ugyanis könnyebben vehetnek erőt az ellenőrizhetetlen in­du­latok, érzelmek. A csoportosulásokban, még a kereszténynek nevezett tömegekben, mozgalmakban is az egyes egyén elveszítheti önuralmát, kritikai érzékét, kezdeményezőkészségét. Éppen ezért figyelemmel kell ápolni az együttélés és együttimádkozás kultúráját. Egyformán fontos az egyének alkotta közösség és a közösségekben élő egyén.

Amb­rus himnuszai nemcsak az érzelmet, hanem az értelmet is megszó­lítják: fegyelmezett, dogmatikus szövegeket énekelünk, vagyis az ér­telmet érzelmekkel szólítjuk meg, az érzelmeknek értelmet adunk. Ha az értelem hiányzik, a keresztény nép fegyelmezetlen és erőszakos tömeggé si­lányodik. (A közös imában is ez történik – és mily hosszan lehetne beszélni az ellenőrizetlen és rendezetlen érzelmek közösségi erőszakáról!) Ha az érzelem hiányzik, az egyház ri­deg, önérvényesítő hivatalnokrendszerré, pompás múzeummá, politikai mozgalommá tor­zul, vagy – másik végletként – érdektelen, erőtlen széplelkek zárt gyülekezetévé szűkül.

Aztán Ágoston szövege arról is beszél, hogy mi a keresztény nép legnagyobb ellensége: a fájdalom, a fásultság és a lanyhulás. A zsolozsma közös végzése ebből a lelki terméketlenségből ébreszt föl: a legfontosabb dolgokra emlékezünk, a Teremtő Atya alkotására, a Fiú megváltói művére és a Szentlélek tevékeny erejére.

Pünkösd ünnepe adja vissza lelkünk erejét, tüzes lendületét, és így imádkozzuk közösen a zsolozsmát, hogy a fájdalom, fásultság és lanyhulás soha ne vegyen erőt életünkön, az érzelem és értelem kultúráját óvó keresztény népünkön!