A húsvéti 113. zsoltár utolsó szakaszáról elmélkedünk. Arról az Istenről gondolkodunk, aki nemcsak az erőszak és a hazugság rabsága alól oldoz föl minket, hanem a sátán legalattomosabb, csendesen lopakodó kísértésétől is megment, a félelemtől.
Ezer apró félelem furakodik szívünkbe: félünk attól, hogy elvész az időnk, jókedvünk, őszinteségünk, termékenységünk. Félünk helyzetektől, emberektől, kapcsolatoktól. Félünk életünk fogyatkozásától, betegségtől, elmúlástól. A félelem miatt védekezésre szorítjuk öklünket, és támadunk. A félelem miatt tétlenül szomorkodunk, lustálkodunk, vagy fölösleges és felszínes tettekbe menekülünk. Meghunyászkodva hallgatunk, amikor nyílt, prófétai és gyógyító beszédet vár tőlünk Isten és ember. Máskor félelemből beszélünk, pedig inkább hallgatnunk kellene. A félelem hazug gondolatokat és érzelmeket ültet szívünkbe, erőszakossá vagy éppen gyávává tesz.
A húsvéti zsoltárt imádkozva világossá válik: az ördögi félelemtől az Istenbe vetett bizalom szabadít meg:, mert Isten a hívő segítője és oltalmazója. A zsoltár először Izrael, aztán Áron háza, végül az egyes lélek bizakodásáról beszél. Így vagyunk ezzel mindannyian: Izraeltől, vagyis az egyháztól kaptuk hitünk alapját; Áron házával, vagyis az imádkozó és szeretetben tevékeny közösséggel együtt éljük meg az Isten iránti bizalmat; végül pedig – felelős és felnőtt keresztényként – a személyes életünket, vagyis értelmünket, akaratunkat és vágyunkat is e bizalom köré rendezzük.
Ha ránk tekintenek, mennyire látják rajtunk az Istenbe vetett közösségi és egyéni bizalmunkat? Életünk mennyire árulkodik a szívünkben élő háláról? Valóban a Teremtő és Megváltó Isten áll életünk középpontjában? A zsoltár bíztató szavai szerint Ő megemlékezik rólunk, megáld és gyarapít minket. Termékeny életet ad, hogy ne alvilágba szálló árnyak, hanem igazán élők, elevenek legyünk. A zsoltár a hitünket erősíti, az ördögtől származó félelmet elpusztítja.
A latin nyelvben a hitet és a bizalmat ugyanaz a szó fejezi ki: a fides. Ügyelnünk kell arra, hogy a hitünk bizakodó legyen, ne pedig bizalmatlan; a bizakodásunk pedig hívő, ne pedig hitetlen!